Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Rengeteg program várja az Ormánságba látogatókat augusztus végén

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mintegy kétszázötven programmal várják a közönséget a hagyományos dél-baranyai összművészeti eseményen, a Bőköz Fesztiválon, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeznek meg ormánsági településeken augusztus 15. és 25. között.

Az ingyenes összművészeti rendezvénynek továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt, míg új helyszínként a népszerű zarándokhelyen, a máriagyűdi kegytemplomban is lesz program. Az idei Bőköz Fesztiválon a hagyományos programelemek, így könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folkprogramok, kiállítások, beszélgetések, képzőművészeti tárlatok mellett a jazz és a klasszikus zene is helyet kap.

A szaporcai Hétöles Tó – Bőköz nagyszínpadon például fellép a világhírű Stanley Jordan amerikai jazzgitáros, zeneszerző, aki eddigi élete során minden kontinensen, több mint hatvan országban adott koncertet. Svédországból érkezik a Dirty Loops, a zenekar a fúziós jazzt, a funkyt, a gospelt, az elektronikus zenét, a popot és a diszkót ötvözi. Zséda is nagykoncertet ad a Bőközben, továbbá ellátogat a fesztiválra a Kormorán, a Queen Tribute zenekar, a Don't Stop The Queen, valamint fellép a Máté Péter-díjas Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Kollmann Gábor Quintet és a Percusison Project ütőegyüttes.