Kezdőlap KÉK HÍREK

Részegen felgyújtotta az ivócimboráját

Benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját egy férfi, mert nem kapott cigarettát. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberöléssel vádolja.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt. A vádirat szerint a borsodi településen lakó, alkalmi munkákból élő, italozó életmódot folytató vádlott tavaly júniusban felkereste a barátját, akivel borozgattak. Délután elmentek a helyi kocsmába, előbb ott folytatták az ivást, zárás után pedig a férfi házában fogyott a szesz.

Hajnalban a vádlott egy szál cigarettát kért a barátjától, aki nem tudott adni, emiatt szóváltás alakult ki közöttük. A vádlott felvette a szobában lévő benzinnel megtöltött flakont, az üzemanyaggal lelocsolta a heverőn ülő sértettet, majd öngyújtóval meggyújtotta. A férfi ruházata azonnal lángra kapott, megpróbálta a kezével ütögetve oltani, illetőleg levenni az égő ruhadarabokat. A vádlott ezt látva a konyhaasztal alatt tárolt műanyag vödörben lévő vízzel leöntötte a sértettet. Majd mivel észrevette, hogy a ház előtt megjelentek a szomszédok, anélkül, hogy a megégett sértetthez segítséget hívott volna, a hátsó ablakon kimászva elmenekült az épületből.

A sértett másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett el, közvetlen életveszélyes állapotba került. Az ideje korán megkezdett orvosi kezelés nélkül halála bizonyosan bekövetkezett volna. Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.