Április végén immár 45. alkalommal rendezik meg a Táncháztalálkozót Budapesten, a Papp László Sportarénában, ahol két napon át a Kárpát-medence népzenei és néptánc hagyományai kerülnek a középpontba. A nagyszabású eseményen egész napos táncházak, élő zenés programok, bemutatók és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, az esti órákban pedig gálaműsorok és közös táncok teszik teljessé az élményt. A szervezők mindenkit várnak, azokat is, akik már ismerik és szeretik a népi kultúrát, de azokat is, akik még csak most ismerkednének vele, vagy akár még táncolni sem tudnak – a találkozó célja éppen az, hogy minden korosztály számára nyitott és befogadó közösségi élményt kínáljon.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Cékla, a vöröspanda-kölyök már látogatható
A Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában látható Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten született, elárvult nőstény állatot gondozói nevelték fel, és egy...







