Kezdőlap KÉK HÍREK

Segítségnyújtás helyett inkább kirabolt egy mozgáskorlátozott férfit

Vádlottak padján az a férfi, aki leszakított egy kerekesszékre kötött táskát, majd elfutott.

A vádirat szerint a férfi 2022. szeptember közepén, délelőtt, az egyik miskolci köztéren lévő sörözőnél összeismerkedett egy kerekesszékkel közlekedő mozgáskorlátozott férfival. Felajánlotta, hogy eltolja abba az utcába, ahová szeretne eljutni. A sértett ennek fejében, részére egy üveg bort és 500 forintot ígért. A vádlott egy ideig tolta a sértettet, majd a mozgáskorlátozott állapotát kihasználva – mivel nem fogja tudni őt üldözni – a kerekesszék karfájára kötött válltáskáját nagy erővel megrántotta, így abból az első tárolórész leszakadt. A férfi a letépett táskarészben lévő 17.000 forint készpénzzel, mobiltelefonnal és bankkártyával elfutott – áll az ügyészség közleményében.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű és többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést, közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.