Ötszáz kisgyermekes családot támogatott tanévkezdés alkalmával a Mátrix Közhasznú Alapítvány. A csomagok alapvető tanszereket, iskolatáskákat, tolltartókat és édességeket is tartalmaztak, emellett a gyermekek játékokat is kaptak.

A támogatást az alapítvány piros orros bohócdoktorai adták át idén is

A közvetlen adományozás mellett mintegy 15 önkormányzati szervezeten keresztül több ezer mélyszegénységben élő kisgyermekhez is tudott az alapítvány írószereket, játékokat, foglalkoztató és fejlesztő eszközöket eljuttatni.

A társadalmi integráció és az esélyegyenlőség erősítése jegyében

A kezdeményezés kizárólag közösségi adományokból és vállalati együttműködésekből valósult meg.

A közlemény idézi Rácz Anettet, az alapítvány elnökét, aki szerint

"amennyiben a szülőknek nem kell az iskolakezdéshez szükséges eszközökre költeniük, több pénz marad olyan kiadásokra, mint a cipő, az albérlet, a rezsi vagy az étkeztetés."

(forrás: mti/fotó: illusztráció, pexels)