Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Immáron hatodszor hirdették meg azt a nemzetközi versenyt, amelyen Európai nagyvárosok adventi díszbe öltözött villamosai versenyeznek a megtisztelő címért.

Természetesen ebben az évben is az MHD86 nevű cseh portál inditotta útjára a megmérettetést, amely Európa legszebb adventi villamosát keresi. A miskolciak – és nem utolsósorban a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. – legnagyobb örömére az elmúlt öt évben a miskolci Adventi villamos győzött a megmérettetésen.

„Szavazni 2023. január 2-ig az mhd86.cz honlapon található posztban tudtok. Az oldal alján jelöljétek be Miskolcot, ezután a tavalyi évhez hasonlóan egy e-mail címet is meg kell adni az érvényes szavazat leadásához.”

Az idei szavazáson tizenkét ország harminckét villamosa versenyez az Európa legszebb adventi villamosa címért, ezért mindenkit arra bíztatunk, hogy legalább egy szavazattal támogassa a miskolci Adventi villamost.

Továbbá mindenki eldöntheti még a szavazat leadása előtt, hogy feliratkozik-e az oldal hírlevelére (ano=igen, ne=nem). Végezetül a „Hlasujte” (Küldés) gombra kattintva adhatjuk le a voksunkat.