Kezdőlap KÉK HÍREK

Tanúk jelentkezését várja a rendőrség

A miskolci rendőrök egy közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatban kérik az állampolgárok segítségét.

A Miskolci Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy sofőr február 20-án 13 óra 25 perckor Miskolcon a Sütő János út irányából a Futó útra balra kanyarodott és nem adott elsőbbséget a vele szemből érkező két gyalogos részére.

A szabálytalan manőver során az autójával az egyiket elsodorta a másiknak pedig ráhajtott a lábára, majd a szükséges segítséget meg nem adva, adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott – írták közleményükben a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség Facebook oldalán. 

Hozzátették: a rendőrök sikeres adatgyűjtésük során a gépkocsi vezetőjét megtalálták, az eljárást vele szemben megindították, viszont indokolttá vált a képen látható szürke, valamint a mögötte megálló fehér autó sofőrjének a meghallgatása is.

A Miskolc Rendőrkapitányság kéri a két sofőr és utasai jelentkezését, illetve aki bármilyen információval rendelkezik az esettel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

(Fotó: Facebook/ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség)