Kezdőlap KIEMELT

Több mint ötezer résztvevőt várnak az Európai Egyetemi Játékokra

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A multisport eseményt  július 12. és 24. között rendezik Miskolcon és Debrecenben.

Az Európai Egyetemi Játékok (EUG)  a világ egyik legnagyobb multisport rendezvénye, amelyen az európai egyetemek sportolói mérik össze tudásukat. A rendezvényt kétévente rendezi meg valamely egyetemi város.

Az idei EUSA Magyarország legnagyobb létszámú sporteseménye az 1965-ös nyári Universiade óta. A két városban összesen 17 sportágat felvonultató multisport eseményre várhatóan 40 ország, 400 egyeteméről több, mint 5000 résztvevő érkezik.

Miskolcon a röplabda, a sakk, a cselgáncs, a kick-box, a karate, a kosárlabda, a tenisz, a vízilabda, a strandröplabda és a tekvondó lesz látható. Debrecenben a futsal, a labdarúgás, a 3×3 kosárlabda, a kézilabda, a tollaslabda, az asztalitenisz és a para-asztalitenisz, valamint a strandkézilabda mérkőzéseit rendezik meg.

A játékokon 22 hazai felsőoktatási intézmény 700 résztvevője lesz jelen, ami a játékok történetének legnagyobb létszámú magyar küldöttsége.

A Európai Egyetemi Játékok kabala figurája a Demi névre hallgató hiúz, melynek nevét a két város nevének első két-két betűje adja.

(Nyitókép: az Európai Egyetemi Játékok 2024 szervezőbizottságának sajtótájékoztatója a Miskolci Egyetemen. MTI/Vajda János)