Monumentális fényfestések, interaktív installációk és nemzetközi alkotók munkái varázsolják szabadtéri fénygalériává Miskolc belvárosát augusztus 20-án és 21-én.
Két estén át egészen új arcát mutatja Miskolc belvárosa a Tündöklő – A fény művészete fesztiválon. Augusztus 20-án és 21-én a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei különleges vizuális alkotásokkal, monumentális fényfestésekkel és interaktív installációkkal telnek meg.
A fesztivál célja, hogy a látogatók új szemszögből fedezzék fel a várost. Az ismerős épületek és utcák a fény segítségével új jelentést kapnak, miközben a kortárs művészet, az épített örökség és a legmodernebb vizuális technológiák találkoznak.
Az idei rendezvény több újdonságot is tartogat: a korábbiaknál nagyobb szabású, immár kétnapos programmal és még erősebb nemzetközi művészeti felhozatallal várja az érdeklődőket. A belváros különböző pontjain minden helyszín más élményt kínál: lesznek zenére épülő fényjátékok, a látogatók mozdulataira reagáló installációk, valamint analóg technikával készült különleges fényalkotások is.
A fesztiválon olyan művészek és kreatív csapatok mutatkoznak be, akik többek között Berlin, Tokió és Dél-Korea rangos fényfesztiváljain, valamint olyan kiemelt eseményeken bizonyítottak már, mint a Nobel-díj-átadó vagy a Sziget Fesztivál.

A látványos vizuális programokat az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó kulturális és kísérőesemények egészítik ki, így a belváros két estére valódi közösségi térré alakul, ahol családok, baráti társaságok és minden korosztály együtt élheti át a fény művészetének különleges élményét.
A részletes program hamarosan elérhető lesz a fesztivál Facebook-eseményében. A rendezvény ingyenesen látogatható.






