Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Üdvözöljük Szodomában – megrázó filmvetítés az e-hulladék valóságáról a MiReHu telephelyén

Idén novemberben ismét csatlakozik a MiReHu Nonprofit Kft. az Európai Hulladékcsökkentési Héthez (2025. november 22–30.), amelynek központi témája ezúttal az elektronikai hulladék.

A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az e-hulladék felelős gyűjtésére, kezelésére és a tudatos fogyasztás fontosságára – hiszen minden egyes új eszköz vásárlásával hatással vagyunk a bolygónkra.

A MiReHu a héthez kapcsolódóan több különleges programmal is várja az érdeklődőket: az egyikre, a Kinodomino Kulturális és Tudományos Egyesülettel közösen szervezett filmvetítésre már elindult a regisztráció. A rendezvény egyedülálló helyszínen, a MiReHu Nonprofit Kft. telephelyén valósul meg 2025. november 28-án 18:00 órától.

A vetítésen az „Üdvözöljük Szodomában” (Welcome to Sodom) című osztrák dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők, melynek vetítési jogait egy estére sikerült megszereznie a társaságnak. A film harmadik alkalommal tér vissza Magyarországra, és betekintést enged a világ legnagyobb elektronikus hulladéklerakójának mindennapjaiba.

A történet középpontjában az afrikai Accra városában található Agbogbloshie áll, ahol mintegy 6000 ember – nők, férfiak és gyerekek – él és dolgozik a hulladékhegyek között. Évente 250 ezer tonna leselejtezett számítógép, okostelefon, klímaberendezés és egyéb elektronikai eszköz érkezik ide – illegálisan. A film az itt élők szemszögéből mutatja be, milyen hatással van az elektronikai hulladék a környezetre és az emberi életre.
A Welcome to Sodom több rangos elismeréssel is büszkélkedhet: díjat nyert többek között a 2018-as Zürichi Filmfesztiválon és a 2019-es Innsbrucki Természetfilm Fesztiválon is. 

A belépés ingyenes, azonban a helyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni EZEN A LINKEN lehet. 

A MiReHu célja, hogy a filmvetítéssel párbeszédet indítson az e-hulladék valóságáról, és közösen gondolkodjon a jövő fenntartható megoldásairól.