Ennek köszönhetően a Diósgyőrfeszten az egyetem nappali tagozatos hallgatói, diákigazolványuk bemutatása mellett 50%-os kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a helyszínen. 

Június 2-án, pénteken és 3-án, szombaton a DVTK Stadionban első alkalommal rendezik meg a nagyszabású kétnapos rendezvényt, a Diósgyőrfesztet. Ezen a hétvégén különleges fesztiválhelyszínné változik a stadion és nyolc élő koncertet is élvezhet a közönség 

– A Miskolci Egyetem egyik legfontosabb célja, hogy minél több tehetséges fiatal találkozzon az egyetemi világgal – emelte ki az együttműködés kapcsán Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. – Ehhez azonban többek között arra van szükség, hogy az egyetemünk szélesítse kapcsolatrendszerét minden olyan szervezet és esemény irányába, amely a fiatalok számára vonzó. Ezért ott kell lennünk mindenütt, ahol a fiatalok jelen vannak. Ezért leszünk jelen a DVTK Stadionban a Diósgyőrfeszten, és ezért szeretnénk együttműködni minél többször a DVTK-val.