Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Újra nyolc közé akar kerülni az MVLC

A következő idényben is a legjobb nyolc közé kerülés a célja a férfi vízilabda ob I-ben szereplő PannErgy-Miskolci VLC együttesének.    

A klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján Hercsik István elnök elmondta, ez volt a célkitűzés az előző kiírásban is, de végül csak tizedik lett az együttes.    

"Most is úgy gondoljuk, hogy ez nem volt túlzott elvárás, és sikerülhetett volna. Bízunk benne, hogy a következő idényben profibbak leszünk és sikerül ezt végrehajtanunk" – fogalmazott az elnök.

A miskolci csapat új vezetőedzője Kemény Kristóf, aki az előző idényben negyedik BVSC-től került a klubhoz:

"Szeretnénk arra a polcra visszahelyezni a miskolci vízilabdát, ahol nagyjából a koronavírus-járvány előtt volt. Az előzetes egyeztetések óta érzem, hogy nagyon komoly bizalom és várakozás is van velem szemben, aminek nagyon örülök, hiszen szeretem az ilyen feladatokat" – mondta Kemény Kristóf.

(Fotók: MVLC hivatalos Facebook-oldala)