Október 12-től Japán is feloldotta a pandémia idején életbe lépett utazási korlátozásokat, és újra ajtót nyit a tömegturizmus számára. A hírt egyszerűen kitweetelte Taro Kono digitális ügyekért felelős miniszter még szeptember végén, a határok megnyitása mellett kiemelve, hogy
„visszatér a vízummentesség, nincs napi limit és szabad egyéni látogatás”.
Ezzel párhuzamosan eltörölték a Japánba belépők számának felső korlátját – mondta Fumio Kishida miniszterelnök egy New York-i az ENSZ Közgyűlésen.
A tömegturizmusra való nyitással párhuzamosan belföldi utazási kedvezményeket, és akciósan látogatható rendezvényeket is kínálnak.

„Reméljük, sokan élnek majd a lehetőségekkel, hogy támogassák a turisztikai szektort, ami komoly károkat szenvedett a koronavírus idején” – mondta még Kishida.
Mindez elég határozott váltás, mivel lassan két és fél éve rendkívül szigorú Covid-19 korlátozások szabályozták, hogy ki és milyen körülmények között léphet be az országba: meghatározták, mennyien érkezhetnek naponta, milyen vizsgálatoknak kell alávetniük magukat, és azt is, hogy csak turistacsoportok érkezhetnek.

Mit érdemes megnézni, ha Japánban jársz?
Íme néhány tipp, amit nem szabad kihagyni!

1. A Hirosima Béke Emlékmű egyfajta tisztelgés, azok előtt, akik életüket vesztették 1945 augusztus 6-án, amikor atombomba támadás érte Hirosimát. A parkban helyezkedik el a Genbaku Dome emlékmű, amely az egyetlen épület, amely állva maradt a környéken a bomba ledobása után.

2. A Jigokudani Majom Park egy híres meleg vizű forrásban bővelkedő terület Nagano közelében. A Jigokudani nevet (jelentése: „Pokol-völgy”) a meredek sziklákról és a közte feltörő gőzről és forró vízről kapta. A park híres a nagy számban itt élő Hó majmokról, akik a télen, mikor hó fedi a területet, lemennek a völgybe.

3. A Kiyomizu-dera egy kelet-kyotói buddhista templom, eredete egészen 798-ig vezethető vissza. Egy külső folyó által táplált benti vízesés tartja összhangban a templomot a természettel. 

4. A Kamakurai Nagy Buddha egy óriási szabadtéri ábrázolása Amida Buddhának, Japán egyik leghíresebb buddhista alakjának. A bronzba öntött Nagy Buddha 13 méter magas és közel 93 tonnát nyom.

5. A Tokió torony a technológia fejlődésének és modern életnek a végrendelete. Megvalósítását az Eiffel-torony ihlette. Ez a második legnagyobb ember által felhúzott építmény Japánban, mely kommunikációs- és kilátótoronyként működik.

6. A Fuji egy 3776 méter magas hegy, amely a legmagasabb hegy Japánban. A vulkán kivételesen szimmetrikus kúpja Japán jól ismert szimbóluma, gyakran feltűnik művészetekben és fényképeken, emellett népszerű látványosság a turisták és hegymászók körében.

7. A Kinkaku-ji vagy más néven az Arany Pavilon a legnépszerűbb turistalátványosság Japánban és Kiotóban. A pavilon eredetileg Ashikaga Yoshimitsu sógun villájaként épült a 14. század végén. Sajnos a pavilon 1950-ben leégette egy fiatal szerzetes, aki megszállottja volt ennek. 5 évvel később újjáépítették a templomot, amely tökéletes mása lett az eredetinek.