Kezdőlap KÉK HÍREK

Újra szemben az M30-ason

Három hónapnyi vezetés után bevonták a jogsiját annak a léhi férfinak, aki a forgalommal szemben hajtott fel az új autópályára.

November 6-án a déli órákban több bejelentés érkezett a rendőrséghez, miszerint egy kistehergépjármű menetiránnyal szemben haladt a sztrádán. A rendőrök azonnal a jelzett helyszínre mentek, de már nem találták a szabálytalankodót. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően sikerült azonosítani a gépjárművet, amely egy vállalkozás tulajdonában állt.

Ugyan a telephelyen nem tartózkodott senki, de a délután folyamán megjelent az Encsi Rendőrkapitányságon a gépjárművet vezető sofőr.

A léhi férfi a nyomozóknak elmondta, hogy mindössze három hónapja rendelkezik vezetői engedéllyel. Miután észlelte, hogy rossz irányba megy az autópályán úgy döntött, hogy megfordul és ugyan a forgalommal szemben, de a lehető legrövidebb úton letér a sztrádáról.  Az eset során a csodával határos módon baleset nem történt – áll a rendőrség közleményében.