Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Útlezárások és forgalmi változások lesznek Miskolcon

A Miskolci Egészségnap idején – március 20-án, pénteken 7 óra és 14:30 között – lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Március 21-én, szombaton szintén a belvárost érintő forgalmi változás lesz a villamosközlekedésben.

A Hunyadi János utcában lévő taxiállomást az utca hosszában a Bartók Béla tér felé helyezik át pénteken. Ennek érdekében, az úttest taxiállomás felöli oldalán meglévő, díjfizetés ellenében igénybe vehető gépjármű várakozóhelyeket erre az időszakra megszüntetik – közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 

A rendezvényterületet a Hunyadi János utca 3. és 4. szám vonalában a gépjármű-forgalom elől kordonokkal zárják el, amely a villamosközlekedést nem akadályozza. 

Szombaton azonban a Szent István téren tartandó rendezvény miatt 14:40 – 17:55 között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek majd. Erről már az MVK Zrt. tájékoztatta honlapján az utasokat. A villamospótló autóbuszok kijelzőin VP viszonylatjelzés látható, továbbá a járatok ezen viszonylatjelzéssel találhatóak meg a menetrendi keresőkben is – tették hozzá. 

(Fotó: mvkzrt.hu)