Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

Visszafogott albérletszezon: Miskolcon még mindig kedvezőek a bérleti díjak

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével elindul az albérleti főszezon, ám idén a korábbi éveknél gyengébb kereslet jellemzi a piacot. Miskolc továbbra is a legolcsóbb egyetemvárosok közé tartozik.

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével hagyományosan megkezdődik az albérletpiaci főszezon, az idei nyár azonban visszafogottabb kereslettel indult. Az ingatlan.com adatai szerint július első felében 75 ezer telefonos érdeklődés érkezett a kiadó lakásokra, ami 4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, és az elmúlt öt év legalacsonyabb július eleji értéke.

A szakértők szerint a kereslet csökkenésének egyik fő oka az Otthon Start program, amely sok első lakásvásárlót terelt el a bérleti piacról. Májusban 11, júniusban pedig 5 százalékkal maradt el az érdeklődés az előző évitől.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a ponthatárok kihirdetése most is élénkítheti a piacot, de az idei albérletszezon jóval alacsonyabb keresleti szintről indul. Budapesten ez már az árakon is látszik, míg több vidéki egyetemvárosban emelkedtek a bérleti díjak.

Miskolc továbbra is a legkedvezőbb árú egyetemvárosok közé tartozik. A legfeljebb 40 négyzetméteres garzonlakások medián bérleti díja 110 ezer forint havonta, ami jóval alacsonyabb Debrecennél (170 ezer forint), Szegednél (160 ezer forint), valamint Győrnél és Székesfehérvárnál (150 ezer forint). Pécsen ugyanez 140 ezer forint.

Budapesten eközben a kiadó társasházi lakások medián bérleti díja egy év alatt 270 ezerről 260 ezer forintra csökkent, míg a vármegyeszékhelyeken összességében 170 ezerről 180 ezer forintra emelkedett a havi medián bérleti díj.