Ariana Grande az Allure videójában mesélte el kilenc ikonikus klipjének háttértörténetét.

1. Problem 

Imádom a '60-as éveket, mindig is szerettem azt a korszakot. Sminkben, öltözködésben, megjelenésben, filmben és koreográfiában is. A táncos jelenetet a Sweet Charity (1969) inspirálta, nagyjából lemásoltuk a ruhákat is. Imádtam Iggy haját és makeupját is. 

 
2. Break Free

Ez volt az egyik kedvenc videóm (…), mindig is szerettem az űr vintázs ábrázolását, és hogy az '50-es '60-as években mit gondoltak, milyen lesz a jövő. Van egy nagyon menő törölt jelenet is valahol az interneten, amelyben eljátszottuk a Star Wars egyik jelenetét. És itt debütáltak a "rakéta cickóim is" (…).

 

3. Love Me Harder

Először kollaboráltam The Weeknddel, nagyon jó móka volt. A koncepció nem igazán volt az én ízlésem, ahogy ott ülök egy öreg székben a homokban és végül kikötök a vízben valamiért. Imádtam, ahogy itt kinéztem, igazából hagytam, hogy a készítők szabadon engedjék a fantáziájukat. Emlékszem nagyon harcoltam érte, hogy a cicafülek rajtam maradhassanak. Túl komoly lett volna különben a klip.

 

4. Side To Side

Sokat gondolkoztunk rajta, hogy mi legyen a videó témája, és emlékszem, épp a taposógépen voltam, amikor arra gondoltam, miért ilyen jó móka közben hallgatni a számot. Felhívtam Hannah-t [Hannah Lux Davis rendezőt], hogy SoulCycle bicikliken lehetnénk. Így aztán összedobtuk ezeket a fantasztikus vizuális elemeket. Nem tetszik a leggings és pántos melltartó-cucc, úgy tűnik, mintha rám erőltették volna, valószínű ez is történt. De a többi outfit tetszik.

 
5. No Tears Left to Cry
 

Nagyon szórakoztató videó lett, főleg azért, mert rengeteg előkészületet igényelt. Nagyon hosszú időbe telt, mire hozzászoktam a forgó felszereléshez, amit az első jelenetnél használtunk. Akkoriban egy Monument Valley nevű játékkal játszottam a telefonomon, és mondtam Dave-nek [Dave Meyers rendezőnek] egy ötletet a különböző gravitációs mezőkről. Mondtam, hogy mennyire szeretem az Escher-lépcsőket, ilyesmiket. Ez alkotta a Sweetener-éra középpontját, ez a fejjel lefelé játék, és hogy nem tudni, mi van fent és lent. Az életem akkoriban ugyanilyen volt: fejjel lefelé, és nem tudtam, hol a talaj, nem voltam igazán jól. De imádtam a pöttyös esernyőruhát.

 

6. God Is a Woman

Annyiféle csodaszép módja van a nőiesség reprezentálásának és annak, hogy mit jelent nőnek lenni. Sok dologra lehet támaszkodni: meglévő művészeti alkotásokra utalni illetve megalkotni a sajátunkat. (…) Imádtam újraalkotni a Michelangelo-képet a végén: a Met-gálás Vera Wang ruhámmal adhattam egy kis előzetest, hogy ez benne lesz a videóban. 

 

7. Thank U, Next

A Breathin klipjén dolgoztunk, amikor eszembe jutott, hogy újra kellene alkotnunk minden kedvenc jelenetemet a kedvenc filmjeimből. Regina George-ot játszani nagyon jó volt, Elle Woodsot játszani szuper volt és egy álmom vált valóra, hogy eljátszhattam Jenna Rinket. El sem hittem, hogy Jennifer Garner is kiposztolta, annyira szeretem őt. Ugyanígy nagy jó volt Jennifer Coolidge-dzsal dolgozni, minden outfitjét újraalkotta a Doktor Szösziből. Ez volt életemben az egyik legnagyobb megtiszteltetés, odavagyok érte. Nagyon szeretem a vígjátékokat, a kedvenc filmem a "Best in Show", amiben ő is szerepel. 

 

8. Positions

A férjem találta ki az ötletet: hazafelé mentünk autóval, Dalton egyszercsak odafordult hozzám és megkérdezte: "Mi lenne, ha te lennél az elnök?" Én meg: "Tökéletes vagy!" Mindez három nappal a forgatás előtt volt, de Dave [Meyers] megcsinálta. Imádom a nőket is, akik ebben a videóban vannak velem. Nagyon menő volt, hogy ilyen nőies módon ábrázolhattuk az ötletet. Miért ne nézhetne ki így? Miért ne lehetne csak feleennyire hasonló? 

 
9. 34+35

Ennél a klipnél is a '60-as évek sci-fi világát idéztük meg. Ez a régi, "hatvanas évek horrorfilm-stílus" az egyik kedvenc dolgom a világon. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megcsinálhattam. Nagyon hálás vagyok a készítőkért és mindekiért, akivel dolgozhattam.