Különleges kollaborátorral készül meghódítani az univerzumot a Coldplay: ezúttal a szupersztár dél-koreai csapattal, a BTS-szel készített közöst dalt, amely az október 15-én érkező új Coldplay lemez előfutára is egyben.

„Mindenki idegen valahol” – többek közt ezt olvashatták a felhasználók a Coldplay júliusi, albumbejelentő Instagram bejegyzésében. Chris Martinék azóta több leplet is lerántottak már érkező, kozmosz-tematikus, „Music Of The Spheres” című kiadványukról: az első single-t, a „Higher Power”-t például a NASA egyik űrhajósa hallgathatta meg először. A dalt azóta már a BMW is reklámzenéjének választotta.

Habár a két különböző földrészről származó alkotó sok tekintetben eltérő zenei stílust képvisel, számos közös elemmel kapcsolódnak egymáshoz. Illetve a héttagú csapat szintén izgalmas megjelenési helyszínnek találta a bolygónkon kívüli végtelenséget, és az amerikai űrügynökség tagjainak következő, 2024-es Holdra vezető útjának lejátszási listájára több zenéjük is felkerült.

A „My Universe” azon kevés számok egyike, amelynek a Coldplay címet adott, hiszen a hamarosan közelgő albumon számos olyan dal hallható majd, amelyhez csupán egy-egy emojit rendeltek.