A piros-fehér lányok mindent eldöntő találkozóját Pécsett tartották.

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának playoff körében a bronzéremért folytatott két győztes mérkőzésig tartó párharc harmadik találkozóján a DVTK játékosai nem ismertek kegyelmet. Már az első félidőben meggyőző játékkal nagy előnyre tettek szert, amellyel a második félidőben remekül gazdálkodtak Kányási Veronikáék, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, ezzel együtt a bronzérmet is.

Völgyi Péter, a csapat edzője elmondta, hogy nehéz és hosszú szezonon vannak túl, amiben hullámzó volt a csapat teljesítménye.

“A Magyar Kupa megnyerése olyan lendületet és hitet adott a csapatnak amely a szezon végéig kitartott. Nagyon büszke vagyok a lányokra, szerintem a maximumot hoztuk ki ebből a szezonból. Igyekszünk tovább együtthaladni a megkezdett úton, és további közös sikereket elérni. Gratulálok a PEAC csapatának is, hisz ők is jó szezont zártak, ma az akarati tényezők döntötték el a bronzérem sorsát” – mondta el az edző.

A piros-fehérek így felállhattak a dobogó harmadik fokára: NKA Universitas PEAC – DVTK 56-73