Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start.

A vasúttársaság azt írta a közleményében: idén eddig rekordszámú, 120 ezernél is több kerékpáros utas döntött úgy, hogy túrajegyet vesz. A vasúttársaság a legnépszerűbb úti célok, vagyis a Balaton, a Velencei-tó és a Dunakanyar mellett négy különleges térség, a Tisza-tó, a Zemplén, a Bakony és a Bükk látogatását ajánlja. Ezek a helyszínek akár egynapos túra keretében is elérhetők Budapestről, és adottak a kiépített, kijelölt kerékpáros útvonalak. November 1-ig a hétvégeken továbbra is közlekedik a Tisza-tó expresszvonat, amely közvetlen eljutási lehetőséget biztosít Budapestről Tiszafüredre. A vonat nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekedik, amin 41 kerékpár szállítható.

A Zemplén InterCity a Keleti pályaudvar és Sátoraljaújhely között kétóránként közlekedik, 17 kerékpár szállítható rajta. A Keleti pályaudvarról és a Nyugati pályaudvarról egyaránt kétóránként induló kör-IC-ken 8 bicikli szállítható – ezekkel a vonatokkal érhető el például Tokaj, ahonnan kerékpárút vezet Nyíregyházáig. A bicikli szállításához a kerékpárjegy mellett díjmentes kerékpárhelyjegyre van szükség.