Kezdőlap KÉK HÍREK

A hetedik rendszámsvindli közben bukott le egy kamionos

Lecserélte tehergépkocsiján a rendszámot, hogy hatósági áras üzemanyaghoz juthasson, de a rendőrök tetten érték.

Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett, csalás vétség, és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 30 éves férfival szemben. A gyanúsított június 25-én 16 óra 30 perc körül Dusnokpuszta külterületén lekapcsolta a járműszerelvényt kamionjáról, majd leszerelte róla a román hatósági jelzést, helyére pedig egy olyan magyar rendszámot rakott, melyet egy honi személygépkocsira adtak ki.

A rendőrség közleménye szerint a tetten ért férfi elmondta, hogy rendszámsvindli azt a célt szolgálta, hogy hozzájusson a hatósági áras üzemanyaghoz. A sofőr gyanúsítotti kihallgatásán elmondta még, hogy ezt megelőzően a trükk már hatszor bevált. Az Edelényi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.