Kezdőlap Uncategorized

A rendezvény 18 év alatt igazi ikonná vált – interjú az Esküvői Kiállítás és Vásár szervezőivel

Ismét Miskolcra érkezik az Esküvői Kiállítás és Vásár! Immár 18. alkalommal várják az érdeklődőket, kíváncsiskodókat, a nagy napra készülőket. Ennek apropóján készítettünk interjút a kiállítás szervezőivel.

A január 18-19-én megrendezésre kerülő Esküvői Kiállítás már a 18. lesz Miskolcon. Hogyan összegeznétek az eddigi tapasztalatokat?

Az elmúlt 18 év alatt a rendezvény az esküvőre készülők által várt és elvárt eseménnyé, igazi ikonná vált. Lassan felnő egy generáció, akinek testvére, barátja, munkatársa, stb. már ellátogatott korábbi kiállításainkra, élvezte annak előnyeit, így mindenki tisztában van vele, hogy ezt nem szabad kihagynia egy esküvőre készülőnek. Nagy biztonságot jelenthet a Pároknak olyan szolgáltatót választani, aki meg meri mutatni magát egy ilyen eseményen. Ugyanakkor azok is szívesen ellátogatnak, akiknek nem lesz esküvőjük, de vágynak a hideg, ködös januári hétvégén egy kis színes látványos forgatagra, hétvégi elfoglaltságként.

Idén milyen újdonságokkal, programokkal várjátok a látogatókat?

Azért nehéz erre válaszolni, hisz a kiállítók eléggé titkolják, hogy milyen újdonsággal, meglepő dologgal készülnek az idei szezonra. A kiállításainkra egyébként jellemző, hogy nem szeretjük megtörni komolyabb programokkal, hisz a cél az, hogy a szolgáltatókkal tudjanak minél nyugodtabban beszélni a látogatók. Természetesen azért lesznek például óránként nyereménysorsolások.

Hány kiállító lesz a helyszínen?

Még az utolsó napokban is jönnek a kiállítói jelentkezések. A helyszín így nagyjából, várhatóan 40-50 közötti cég megjelenésére biztosít elegendő teret.

A kiállítók milyen szegmensből érkeznek? Esküvői ruhaszalonok, dekoratőrök, videósok-fotósok, esetleg rendezvényszervezők?

Amit felsoroltál, az mind megtalálható lesz, de folytathatom a sort a virággal, az öltönyökkel, ceremóniamesterrel, meghívósokkal, esküvői DJ, vőfély, szertartásvezető, lagzi helyszín, a nagy kedvenc óriás csokiszökőkutak, szelfi tükör, de bank is lesz a kiállítók között.

A helyszínen idén is lesz lehetőség rendelést leadni a kiállítók felé?

Természetesen! Az esemény egyik fő célja ez, minden szolgáltató így is készül. Az esküvő előtt állóknak is érdemes úgy készülni, hogy hosszabb idő is lehet mindenkivel tárgyalni, akivel szeretnének. Mi azt ajánljuk, hogy hozzák magukkal azokat – barát, barátnők, örömszülők -, akik segíteni tudnak nekik a döntésben.

Számíthatnak-e kedvezményes vásárlásra, akik a helyszínen megrendelnek egy szolgáltatást az esküvőjükre?

Az elmúlt évek alapján jellemző, hogy gyakorlatilag mindenki vásári kedvezményekkel, akciókkal készül. Mindenki tudja ő maga mennyit szán az esküvőjére, de nagyjából egymilló forintonként biztos, hogy százezres nagyságú megtakarítást jelent kihasználni ezeket az egyedi, kiállításhoz kötődő akciókat.

Hogyan lehet ellátogatni a vásárra?

A kiállítás szombaton 10-től 18 óráig, vasárnap 10-től 17-ig várja a látogatókat Miskolcon, az ITC Székházban. Nincs szükség semmilyen előzetes bejelentkezésre, előzetes jegyvásárlásra. A belépő egyébként most is olcsóbb, mint mondjuk egy 3D filmre beülni, 1.500 Ft, amely mindkét napon többszöri belépésre jogosít.

Köszönjük a beszélgetést!

Az interjút Hován Szilvia készítette.

További információ: https://mizuborsod.hu/esemenyek/xviii-miskolci-eskuvoi-kiallitas-es-vasar/