Ma játssza az utolsó bajnoki meccsét a Diósgyőr, ráadásul hazai pályán,az ellenfél a Fehérvár lesz. A rendőrség felkészült a szurkolók fogadására.
„Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon búcsúzunk, milyen emlékeket hagyunk magunkról az élvonalban. Azt várom, hogy a játékosok mutassák meg milyen labdarúgók, és milyen markáns egyéniségek. Valamint ezúttal is az a legfontosabb, hogy csapatként viselkedjünk a pályán” – mondta Zoran Zekić, a DVTK vezetőedzője
A búcsú meccsre szép számmal érkeznek drukkerek az ellenfél részéről is, természetesen csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni a stadionba.
Arra kérik az autóval érkező vendégszurkolókat, hogy az M30-as autópálya Miskolc-Dél lehajtójánál hagyják el az autópályát. A lehajtón egyenesen haladva, a felüljárón átérve, a Skoda autószalon előtti útszakaszon találják a rendőrség által felállított gyűjtőpontot, ott szervezett rendőri kíséretet kapnak a stadionig, illetve mérkőzés után vissza az autópályáig. Reméljük a vendégszurkolók, igénybe veszik majd a gyűjtőpontokról induló rendőrségi felvezetést.
Az egyenruhások kiemelt figyelmet fordítanak a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, felhívják a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértés, így ha ilyet találnak valakinél, annál szabálysértési eljárást kezdeményeznek.
A rendőrség kéri és előre is köszöni a szurkolók türelmét és megértését!
forrás: http://police.hu és http://dvtk.eu