Kezdőlap KÉK HÍREK

A viharos szél újra megtépázta megyénket

Az erős szél okozta károk miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nyolc alkalommal avatkoztak be a hivatásos tűzoltók, valamint két esetben tüzet is kellett oltaniuk.

Az egységeket a veszélyt jelentő épületelemek eltávolításához hívták elsősorban, de a fákkal meggyűt a baja a borsodi tűzoltóknak.

Miskolcon, az Árpád úton egy elkorhadt faág tört le és esett egy gyalogosra. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel kivágták a veszélyt jelentő fát.

Emelett egy tűzeset is megnehezítette a miskolci lánglovagok sűrű napját. Február 17-én egy égő melléképülethez is ki kellett vonulniuk  a Nyár utcába.

Az egységek rövid időn belül megfékezték és eloltották a tüzet, így az nem terjedt ki az ötven négyzetméteres melléképület egészére és a családi házat sem veszélyeztette. A munkálatok során megrongálódott napkollektorokat is el kellett távolítani a tetőről – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

Fotók: Dojcsák Dávid tű. szds.