A Don't Stop Me Now a Queen 1978-as Jazz című albumán szerepelt, és azóta is a zenekar egyik legkedveltebb dalának számít. A banda gitárosa, Brian May egy interjúban idézte fel, hogy mit gondolt, amikor először hallotta a szám szövegét és miért aggódott Freddie Mercury-ért.

 
 
Az énekes a saját életéből merített ihletet a dal szövegéhez: ebben az időszakban a féktelen bulizás és a hedonista hozzáállás jellemezte a mindennapjait. Freddie-nek sok alkalmi kapcsolata volt, a partijain pedig a drogokban sem volt hiány. Zenésztársai ezért aggódtak fizikai és mentális egészségéért, amiről Brian May így nyilatkozott.
 
"Nagyon tetszett. Egy lendületes, szórakoztató dal, ugyanakkor ott motoszkált a fejemben, hogy azért van benne valami veszélyes is. Egy olyan időszakban született, amikor egyébként is aggódtunk Freddie miatt, és a szövegben is megjelenik mindaz, ami őt jellemezte akkoriban. Persze másfelől nézve zseniálisat alkotott, hiszen ez lett az egyik legsikeresebb Queen dal. Ez a himnusza azoknak, akik vágynak a hedonista életmódra. Rengetegen hallgatják vezetés közben és gyakran felcsendül esküvőkön is, úgyhogy nem kérdés, hogy igazi telitalálat volt Freddie-től."

Hogy is van ez?: