Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miskolcon 1897. július 10-én indult meg az első villamosvonalak forgalma a Tiszai pályaudvar és a Verestemplom között, illetve a Búza tér és a Népkert között.

A megnyitásra a Miskolci Városi Villamos Vasút (MVV) kilenc motorkocsit és négy pótkocsit szerzett be a Ganztól,1-9-es illetve 50-53 pályaszámmal – olvasható a villamosok.hu weboldalon. – A járművek kialakítása hasonlított az ezidőtájt a Ganz által gyártott újpesti (BURV) és pozsonyi villamoskocsikra.

Ezt a 125 évvel ezelőtti eseményt szeretné megünnepelni június 25-én, délután két órától az MVK Zrt., amelynek kapcsán megnyitja kapuit a közlekedési vállalat telephelye, ahol veterán- és elektromos járműkiállítással, a Magyar Honvédség és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola bemutatójával, négy koncerttel, szervezett telephely és közlekedéstörténeti múzeumlátogatással várják az érdeklődőket. 

Gyerekprogramokban is gazdag lesz a rendezvény, a kicsik kipróbálhatják a Kerékpáros Miskolc Egyesület biciklis tanpályáját, távirányítós járműbemutatón vehetnek részt, ugrálhatnak trambulinon, szórakozhatnak mobiljátszóházban, arcfestés és színezés várja őket, illetve egy igazán különleges játék is lesz, amely a „Hétpecsétes kincskereső” nevet viseli. Aki a hét próbát teljesíti, természetesen ajándékot kap.

Jótékonyságtól sem mentes a rendezvény, hiszen azok, akik érkezéskor macska- és kutyaeledellel, vagy bármilyen, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítványnak hasznos felajánlással (például állatfelszereléssel, tisztítószerrel, nem műszálas ruhaneművel) érkeznek, azoknak külön meglepetéssel is kedveskednek. 

(Fotó: villamosok.hu)