Az idők folyamán valaha, valaki elhintette, és jól be is betonozta a köztudatba, hogy egy edzés csak akkor jó, ha van utána izomláz! Minél nagyobb, annál jobb volt az edzés! Ennél nagyobb tévhit nincs is! Íme itt a magyarázat!

 A fokozottabb fizikai aktivitás során az izmaink is fokozottabban működnek. A működés anyagcserével jár, valamit felhasznál és valamit termel az izomszövet. A megtermelt energia mellett (amivel ugye az erőkifejtés tud megvalósulni) bomlástermékek is vannak (mert ahol fát vágnak, ott ugye hullik a forgács). Korábban az a teória járta, miszerint az így keletkező tejsav a felelős az izomláz érzéséért. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Tejsav valóban keletkezik és kis időre ott tartózkodik az izomrostok környezetében, aztán szépen ürül és távozik. Ami a számlájára írható, az az izom körüli pH csökkenése (savasodás) és emiatt a kötőszövetes elemek (izompólya-elemek) átmeneti rigiditása.

 A másik folyamat, ami megtörténik, az az imént említett, izomhoz kapcsolódó kötőszövetes képletek mikrosérülései. Bár ezt sérülésnek mondjuk, de nem kell tőle megijedni. Ez az edzésmunka természetes velejárója, mondhatjuk, hogy a fejlődés feltétele. Edzés = mikrosérülések. Ezek a mikrosérülések elindítanak egy reparációs, regenerációs folyamatot, melynek eredményeként erősebb, ellenállóbb szövet és izomzat alakul ki (=adaptáció). Tehát ez jó nekünk. A mikroszakadás környezetében elindul egy steril gyulladásos folyamat (ez minden gyógyulás első fázisa!), mely az oda áramló gyulladásos sejtek, az ott felszaporodó víz és a hiperérzékennyé váló idegvégződések révén fájdalmat produkál. Nos, ezt érezzük izomlázként. Normál esetben pár nap alatt rendeződik a dolog.

De persze mint mindent, ezt is túl lehet tolni! Mi történik, ha hyper nagy terhelést kap az izomzat és idióta nagy izomlázad lesz? Nem mikrosérüléseid lesznek, hanem annál sokkal nagyobbak. A szervezetnek több időre lesz szüksége a helyreállításhoz, mert a fibroblasztoknak több kollagént kell termelniük, ezért tart tovább az ilyen masszív izomláz. Viszont a nagy hegesedés nagy rugalmasságvesztéssel is jár, mivel a hegszövet rugalmatlan. Tehát a feleslegesen  nagy izomlázakkal tulajdonképpen magad ellen dolgozol, mert az izmaid egyre rugalmatlanabbak lesznek, egyre nagyobb esélyed van a sérülésre, fájdalmakra.

 Na most jön a lényeg! A jó és fenntartható edzés nem okoz irdatlan nagy izomlázat, mert nem akar nagy hegesedést generálni. Egy normális mértékű (tehát még tudsz vele mozogni), 1-2 napig tartó izomláz természetes és valóban jelezheti, hogy jót edzettél, de az ennél tovább tartó már káros (még neve is van egyébként, akkor meg már ugye komoly is: DOMS – delayed onset muscle soreness), főleg, ha gyakran előadod azt. Eddzetek, terheljétek magatokat okosan, hogy még sokáig aktívak maradhassatok!

Minden másra ott vannak a gyógytornászok!