November 5. és 7. között ismét határokon átívelő kulturális programok várják a közönséget a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei Határtalan Napok vendégvárosa Arad, amelynek művészei kiállításokkal, színházi előadásokkal és különleges produkciókkal érkeznek a borsodi megyeszékhelyre.
A háromnapos rendezvény csütörtökön délután 5 órakor két kiállítás megnyitójával indul a Nagyszínház Nézőtéri Társalgójában. Az érdeklődők Simó Margit aradi képzőművész Dante illusztrációit, valamint a Komlóstetői Református Általános Iskolához kapcsolódó „Magyar vagyok – határtalanul” című Kárpát-medencei nemzetközi rajzverseny alkotásait tekinthetik meg. Az első nap programja este 7 órakor folytatódik: az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 497 című előadás várja a nézőket a Kamaraszínházban.
Pénteken a Kean című darab kerül színpadra az Aradi Kamaraszínház előadásában. A produkciót két időpontban, délután 3 és este 7 órakor is láthatja a közönség a Játékszínben.
A szombati zárónapon két további előadás szerepel a kínálatban. Délután 5 órakor az E-líra 100 című produkciót mutatják be a Játékszínben, este 7 órakor pedig a Shirley Valentine című előadás következik a Kamaraszínházban.
(Nyitókép: MNSZ)





