Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Bizonytalanná vált a 2027-es Kocsonyafesztivál időpontja

A szervezők bejelentették, hogy 2027. február 5. és 7. között rendeznék meg Miskolcon a Kocsonyafesztivált, a polgármester azonban vitatja, hogy a rendezvény feltételeiről már érdemi megállapodás született volna. A dátum és a szervezés körül ismét vita alakult ki.

A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület közleménye szerint elnyerték a 2027-es Kocsonyafesztivál operatív szervezésének lehetőségét, és a rendezvényt február 5–7. között tartanák meg a belvárosban. Az egyesület arról is beszámolt, hogy egyeztetnek az önkormányzattal a programokról és a finanszírozásról, a szervezés pedig a védjegyjogosult, Rózsa Edit hozzájárulásával folytatódhat.

Tóth-Szántai József polgármester azonban a bejelentésre reagálva azt írta: a várossal nem folynak érdemi tárgyalások, és egyelőre nincs konkrét támogatási összeg, helyszín vagy szolgáltatási megállapodás. Ezzel lényegében megkérdőjelezte az egyesület közleményében foglaltakat.

A dátumválasztás is vitát váltott ki. Korábban a február 19–21-i hétvége szerepelt a tervekben, amelyet egy közösségi szavazáson választottak ki. Az egyesület mostani bejelentése szerint azonban a fesztivált két héttel korábban tartanák meg.

(Nyitókép: Kocsonyafesztivál Facebook-oldal)