Kezdőlap BORSOD Borsod - Gazdaság

Társadalmi felzárkózást segítő program indult Mezőzomboron

Húsz fiatal roma lány tanulmányi előmenetelét és továbbtanulását segíti az a kétéves fejlesztőprogram, amely 48,78 millió forint európai uniós és kormányzati támogatásból valósul meg Mezőzomboron. A kezdeményezés célja az iskolai lemorzsolódás megelőzése és a középiskolai továbbtanulás ösztönzése.

Kétéves társadalmi felzárkózási projektet indított a Mezőzombori Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2026. szeptember 1-jén. A program az EFOP Plusz keretében, a roma lányok végzettség nélküli iskolaelhagyásának megelőzését célzó támogatási konstrukció részeként valósul meg.

A fejlesztésbe húsz, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, 10–17 éves roma lányt vonnak be. A cél, hogy a résztvevők tanulmányi eredményei jelentősen javuljanak, közülük pedig legalább kilencen érettségit adó középiskolába kerüljenek, vagy sikeres érettségi vizsgát tegyenek.

A fiatalok egyéni mentorálást kapnak, emellett csoportfoglalkozásokon, kirándulásokon és táborokban is részt vehetnek. A programban meghatározott eredmények elérése esetén siker-ösztöndíjban is részesülhetnek.

A kezdeményezés nemcsak a tanulmányi előmenetelt támogatja, hanem a résztvevők későbbi foglalkoztathatóságának megalapozását, életminőségük és egészségi állapotuk javítását, valamint szüleik nevelési képességeinek fejlesztését is célul tűzte ki.

A projekt az Európai Unió és a Magyar Kormány 48,78 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával, a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A fejlesztés 2028. augusztus 31-ig tart.