Több mint száz kortárs, közöttük mintegy 15, Győrrel foglalkozó kötetet mutatnak be november 6. és 8. között a 25. alkalommal megrendezendő Győri Könyvszalonon. Az esemény Alkotói Díját idén Szentmártoni János József Attila-díjas költő és író kapja.
Az eseményen mintegy 130 program várja a látogatókat, köztük író-olvasó találkozók, színházi és zenei előadások, valamint gyermekprogramok. A rendezvény fő helyszíne a Győri Nemzeti Színház, de a Kisfaludy Károly Könyvtár is számos programnak ad otthont.
November 5-én irodalomterápiás szakmai konferenciával, délután workshoppal, este pedig a Kvízcsütörtök különkiadásával vezetik fel az eseményt.
Pénteken a diákok mások mellett Nyulász Péterrel, Bene Zoltánnal, M. Kácsor Zoltánnal, Maksai Kingával, Jánosi Ferenccel és Kertész Erzsivel találkozhatnak, valamint megismerhetik a Móra Kiadó Flow-sorozatát. Varró Dániel és Molnár György pedig az Igen, igen, ja nem! című rendhagyó irodalomórával készül.
A három nap alatt bemutatják többek között Fábián Janka Veszprémi ősz, Grecsó Krisztián Ott maradtok egymásnak, Iancu Laura Hét szavad ide hallom, Majoros Sándor Szarajevói kóla, Spiró György Repedt kályhámon macska ül és Müller Péter Önvallomás című könyvét.
Az irodalmi programok mellett a Győri Nemzeti Színházban november 6-án 19 órakor a Dráma a Szalonban című kortárs drámajáték mindenkinek című program várja a közönséget. Szombaton este a Classic Club Singers Verdi’n the mood! című koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők, másnap pedig Vecsei H. Miklós és a QJÚB koncertszínházi előadását.
A gyermekkönyv bemutatók mellett szombaton délelőtt a Bóbita Bábszínház Pöttöm Panna, vasárnap pedig a Kabóca Bábszínház Lúdas Matyi című előadását lehet megtekinteni.
Csordás Dániel, Kuizs Lilla és Somogyi György részvételével szombaton kerekasztal-beszélgetést tartanak a képregények világáról.
Vasárnap a Győri Könyvszalon vendége lesz Vujity Tvrtko, Csáki Judit kritikus, író és dramaturg pedig Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel beszélget.
(Illusztráció: Pixabay)







