Bill Murray már megint illetlenül viselkedett!
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A hét elején felfüggesztették a Being Mortal című film forgatását, ugyanis bejelentés érkezett a filmben szereplő Bill Murray ellen illetlen viselkedés miatt. Az, hogy ez pontosan mit takar, és ki tett panaszt a színész ellen, nem tudni.
Murray kapcsán nem ez az első eset, hogy problémák lettek volna a viselkedésével, hiszen még bő 20 évvel ezelőtt, a Charlie angyalai forgatásán volt egy kis összetűzése Lucy Liuval, amiről a színésznő csak nemrég nyílt meg. Liu állítása szerint Murray teljesen kiborult, amikor egy jelenetet átírtak az ő tudta nélkül, és rendesen beleállt emiatt színésznőtársába, aki az esetet megbocsáthatatlannak és elfogadhatatlannak nevezte, és azt is hozzáfűzte, hogy: "Kiálltam magamért, és nem bántam meg. Mert nem számít, hogy hol helyezkedsz el a ranglétrán, vagy hogy honnan jöttél, semmi szükség arra, hogy lekezelően bánj az embertársaiddal."
NEKED AJÁNLJUK
Autó hajtott villamosmegállóba a Rákóczi téren
A lesodródó jármű egy közlekedési lámpát is kidöntött. Budapesten, a Rákóczi téren a 4-es és 6-os villamos vonalánál egy autó hajtott a villamosmegállóba, kidöntve egy közlekedési...