Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Budapesten lehet a jövő évi hoki VB

Tetszett a jövő évi világbajnokság rendezésére pályázó budapesti helyszín a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) delegációjának a magyar szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint.

Budapest és Ljubljana közösen kandidál, a másik pályázatot a finnek és a lettek adták be, s az IIHF a héten dönt Tamperében, a jelenleg zajló vb fő helyszínén.
 A magyar fővárosba utazott IIHF-küldöttséget, az eseményekért felelős két vezetőt, Hannes Ederert és Franz Reindlt a magyar szövetség főtitkára, Sipos Levente és Balog Péter elnökségi tag, továbbá a szlovén szövetség vezetői, a pályázaton dolgozó szakemberek és az MVM Dome-ot üzemeltető Sportfive képviselői fogadták.
"Felmérték a szállodahelyzetet, valamint megnézték a budapesti helyszínnek szánt MVM Dome-ot, amelyet kiváló arénának neveztek, maximálisan meg voltak vele elégedve, a kapacitást, a kiszolgálást, a közlekedést és a VIP-helyiségeket illetően is. Vannak hasonló arénák Európában, de jelenleg ez a legnagyobb és legmodernebb. Az kiderült, hogy mobillétesítményekre szükség lesz, de ez más rendezvényeknél is így volt" – mondta Sipos Levente.