Kezdőlap Uncategorized

Csütörtökön egy mozi?

Újra megnyílnak a nézők számára A Miskolc Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermei május 6-án. Az előadások csak védettségi igazolvány bemutatásával látogathatók, ennek hiányában nem engednek be senkit. 18 éven aluli nézők pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kiséretében látogathatják a mozit.

Az első műsorhét keretén belül vetítésre kerül a Made in Italy című magyarul beszélő angol-olasz vígjáték, melynek főszerepében Liam Neeson és fia látható, illetve Horváth Lili nemzetközi sikereket is elért Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre című magyar romantikus filmje is.
Ebben a hónapban még olyan népszerű alkotások is bemutatásra kerülnek, mint a 2020-as Berlinálét megnyitó, igaz történeten alapuló Egy évem Salingerrel című feliratos kanadai-ír film, Sigourney Weaver főszereplésével.

Sigourney Weaver – Egy évem Salingerrel (fotó: ADS)

Láthatjuk az évek óta sikeres Európai Panoráma program keretén belül -többek között- a Történetek a végtelenségről című feliratos svéd-német-norvég-francia filmet, illetve a Diana esküvője című magyarul beszélő norvég vígjátékot. Zenei sikertörténetek a mozivásznon programon belül pedig két nagyszerű koncertfilmet ajánlunk nektek: a New Orleans: A zene városa valamint az Idiot Prayer – Nick Cave Alone at Alexandra Palace, amelyben Nick Cave ausztrál rockzenész, dalszerző és énekes saját szerzeményeit adja elő szólóban, zongorán kísérve. De lesz vígjáték is a Rosa esküvője és a Szenvedélyes szomszédok.

Itt az idő, mozizzunk! További információ a vetítésekről itt található.