Nem akármit találtak a High Speed 2-es nagysebességű vasút nyomvonalán dolgozó régészek.

Épp a dél-northamptonshire-i helyszínen végztek ásatásokat egy körülbelül 80 fős régészből álló csapat,akik számos műtárgyat fedeztek fel, köztük több mint 300 római érmét – írja a BBC.

A régészek elmondása szerint, ez egy vaskori falu, mely több mint 30 körházból állt, és amelyet a feltételezések szerint Kr.e. 400-ban alapítottak, később pedig gazdag római kereskedővárossá fejlődött. A település a római korban már virágzó városnak számított, új kőépületek és utak épültek. Fő tevékenységeik közé tartozott a kenyérsütés és a fémmegmunkálás, hiszen kemencéket, kutakat és tűzvörös színű földet találtak a régészek.

A csapat vezetője elmondta, hogy ez az egyik leglenyűgözőbb helyszín, amelyet a Londoni Régészeti Múzeum fedezett fel a HS2 építése során. A jelenlegi kutatás helyszíne több időszakot ölel fel és kiváló minőségű leletek lapultak föld mélyén, melyek képesek megváltoztatni a római tájról alkotott képünket.

Forrás BBC