Megoldódik a múzeumnak szánt épület sorsa.

Az Egyetemvárosban működő egykori fűtőművel nagy tervei voltak a korábbi városvezetésnek, hiszen ide álmodták meg a Science Múzeumot. A beruházásból nem lett semmi, a projektet leállították. Mivel a megvalósítás határideje közben lejárt, a korábban felvett állami és uniós támogatást, több, mint egymilliárd forintot vissza kellett fizetni.
Sokáig kérdéses volt az egyre romló állapotú ingatlan sorsa, ám úgy tűnik, most pont kerülhet az ügy végére. Miskolc önkormányzata ugyanis hosszú tárgyalások végén nettó 780 millió forintért eladta az épületet a Miskolci Egyetemnek, amely a tervek szerint itt alakítja ki az egyik új kutatóközpontját.