Kezdőlap BORSOD Borsod - Gazdaság

El lehet majd kerülni 2024-ben

Augusztusban kezdik és várhatóan a következő 2 és fél évben építik a 260. számú utat. Ez nem más, mint a Sajószentpéter-Berente elkerülő útszakasz – erről számolt be az MTI-nek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a beruházó. 

    Az építkezés nettó 29,9 milliárd forintos fedezetét költségvetési forrásból biztosítják. A megbízó az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kivitelező a HE-DO Építő Zrt. és a SOLTÚT Kft. – írták közleményükben. 
   

 A tervek szerint egy 10,6 kilométer hosszú, kétszer egy sávos szakaszt építenek és két csatlakozásánál körforgalmi csomópontot alakítanak ki. Mivel a nyomvonal a Sajó völgyébe vezet, ezért vízrendezésre, valamint 8 hídra is szükség lesz.

Az építkezéssel egyidőben pedig 5,3 milliárd forintért korszerűsítik a 2606-os jelű Kazincbarcika-Múcsony összekötő utat, az elkerülőhöz csatlakozva Kazincbarcika belterületén egy 900 méteres bekötő utat hoznak létre.
    

Szükség van az elkerülő megépítésére, mert az érintett településeken áthaladó 26-os főút forgalma egyre jelentősebb, illetve a magyar-szlovák határátkelő irányába, az M30 autópálya Miskolcig tartó szakasza továbbra is jelentős forgalmat generál Szlovákia felé.
 

A két beruházás végeztével mind az utazási idő, mind a baleseti kockázat jelentősen csökken, továbbá a térség zaj- és környezeti terhelése is mérséklődik – áll a Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő Zrt. közleményében.