Kezdőlap KÉK HÍREK

Elkapták a trafikrablót

Idén tavasszal több bejelentés is érkezett a rendőrséghez arról, hogy Miskolcon dohányboltokat és egy benzinkutat rabolt ki egy ismeretlen férfi.

A Szentpéteri kapui városrészben, az üzemanyagtöltő állomáson, és a Király utcai dohányboltban is ugyanaz az ember, késsel a kezében követelte a bevételt. A bűncselekmények során személyi sérülés szerencsére nem történt, a keletkezett anyagi kár hétszázezer forint alatt volt.  

A rendőrök azonosították és július 27-én elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A terhelt már szánja-bánja minden bűnét, ráadásul a részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy fennálló tartozásait akarta kiegyenlíteni, ezért a rabolt pénzt szerencsejátékon befektette, de sajnos nem nyert.

A Miskolci Rendőrkapitányság a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt folytatott eljárásban őrizetbe vette a gyanúsítottat, és kezdeményezi letartóztatását

-áll a rendőrség közleményében

Forrás police.hu