Nem könnyű egy nagyra tisztelt kollégának nekrológot írni, hiszen még huszonnégy óra sem telt el azóta, hogy telefonon beszéltünk, s a beszélgetés alatt nyomokban sem volt felfedezhető az, hogy mire készül, az hogy személyesen már nem fogunk többet találkozni, hogy más csapatba igazol Mátyás Rudolf, aki mindig hazai pályán játszott.
Elment a SÉF akit az országban, s nyugodtan mondhatjuk számos európai országban süvegeltek meg munkáit elismerve. Személyében egy olyan ember távozott közülünk, aki a szakmájáért élt, tett egész életében. Még akkor is, amikor már minden ismerős tudta, hogy a sok betegségét nem könnyű elviselnie, azonban ő mindig egy jó sztorival más irányba vitte a beszélgetés fonalát. Nem beszélt csak szűk baráti körének betegségeiről, azok viseléséről. Ezzel szemben szívesen sorolta azokat az élményeket, melyeket a szakács pályafutása alatt megért.
Nagyon fiatalon elkötelezte magát a számára oly fontos mesterség mellett, hiszen még apró gyermek volt, amikor édesanyja meghalt, a családi konyhában ezt követően folyamatosan fellelhető volt. A kezdeti nehézségeket leküzdve megígérte édesapjának, hogy nagy szakács lesz belőle. Ezért aztán mindent meg tett, Miskolcon tanulta a szakácsmesterség csínját-bínját, tanulmányainak végén már versenyekre járt, a papa elismerte ezt örült neki, de azt mondta, majd ha ország fog ismerni, akkor leszel nagy szakács. Mindent megtett, hogy ennek az elvárásnak megfeleljen, sorra nyerte a területi, hazai-, nemzetközi versenyeket, mígnem Luxemburgban 1986-ban egyéni világkupa győztes címet szerzett, elsőként Magyarországnak. Élete végéig erre az eredményre volt a legbüszkébb, amit édesapjának szeretett volna megmutatni, de ő már nem élte ezt meg.
Még ebben az évben a Mexikóban megrendezett labdarúgó világbajnokságon szereplő magyar labdarúgó válogatott szakácsa volt. A foci szabadidejének eltöltésében fontos szerepet játszott, mint szurkoló folyamatosan részt vett a DVTK hazai mérkőzésein, s elmondta, hogy a játékvezetők a játékosokat megszámolva, kinéztek, hogy a korzón ott van-e a vendéglátós csapat – benne Rudival – s csak ekkor indulhatott a mérkőzés.
Szakmai életének zenitje a Frankfurtban megrendezett szakács olimpia volt, melyen a Lukács István vezette csapat tagjaként Oscar díjat kapott. Az ezt követő időben sok helyre csábították, de ő még a fővárosi nagy házak ajánlataira is nemet mondott, Miskolcon akarta bizonyítani tudását. Azt azonban nem kerülhette el, hogy Európa országaiban ne mutassa meg felkészültségét, szakács kollégáival bejárta szinte az egész kontinenst, ahol a szállodákban, éttermekben rövidebb hosszabb időt töltve készítették a magyar konyha ismert ételeit. A napi munkája során a szállodai vagy betérő vendégek mellett folyamatosan főzött állami-, egyházi vezetőknek, kormánytagoknak, a kultúra világából ismert személyeknek is.
Miskolc városához való kötődését a város vezetése két alkalommal is magas elismeréssel jutalmazta, megkapta a Miskolci Gyémántok kitüntetést, valamint Miskolc város Nívó díját is.
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségben társadalmi munkát végzett, hosszú éveken keresztül töltötte be a szakács mesterbizottság elnöki tisztét, emellett számos hazai és nemzetközi verseny zsűri tagjaként bizonyította felkészültségét. A legmagasabb hazai szakács szakmai kitüntetés a Venesz József díj birtokosa is, és az MNGSZ életműdíjával is kitüntette.
A fiatal szakemberek képzésében, felkarolásában is komoly szerepet vállalt, a Miskolcon konyhafőnökként vezetett üzletekben – Juno Hotel, Hotel Palota, Pelikán Club – nagyon sok kezdő szakácsot támogatott tanácsaival, segített elhelyezkedésükben. A tapasztalatát a Borsod megyei Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai vizsgákon és a mestervizsgákon is igényelte, vizsgabizottsági elnökként számítottak rá.
A felsorolás nem teljes, hiszen az élete tele volt eseményekkel, mindig pörgött, mindig volt elfoglaltsága. Most azonban letette a fakanalat, nem kavar több rántást, nem süti a húsokat és kedvenc ételét a marhapörköltet sem fogja már tarhonyával elkészíteni a földön itt maradók részére. Csak megköszönni tudjuk mindazt, amit a szakács szakmáért és szűkebb pátriájáért tett: nyugodjon békében.
Vantal Gábor
forrás: minap.hu
