Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Ennyivel kerülhet többe ősztől a menza

Már az őszi árakról tárgyalnak a bölcsődei, óvodai, általános és középiskolai menzákat finanszírozó önkormányzatokkal a közétkeztető cégek. Nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen jelentős áremelésre lenne szükség az energia és az élelmiszerek drágulása miatt.  

Már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna szükséges és indokolt, azóta azonban tovább romlott a helyzet, mondta el a Világgazdaságnak a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közösségi étkeztetési szekciójának vezetője. Sáfár Ferenc hozzátette, átlagosan 20 százalék körüli áremelés lehetősége körvonalazódik; régióktól, önkormányzatoktól függően 15-30 százalék közötti szórással.

Mindez azt jelenti, hogy ősztől egy iskolai ebédért teljes áron 800-900 forintot kellene fizetni, ami a szülők számára az eddigi 400-500 forint mellé legalább 100 forint plusz kiadást jelentene. A különösen nehéz helyzetben lévő önkormányzatok esetében várhatóan csökkenni fog az önkormányzati hozzájárulás mértéke, így ott még nagyobb teher hárulhat majd a családokra. A cél az, hogy az áremelés ne legyen riasztó mértékű, és az étlapokat is úgy tudják összeállítani, hogy azokra egészséges, finom és népszerű fogások kerüljenek – fogalmazott Sáfár Ferenc.

Sok kérdést vet fel az is, hogy mi lesz a háború miatt az őszibúza- és gabona-árfolyamokkal, és meddig tartható az üzemanyagok hatósági ára, aminek megszüntetése a szállítási költségeket nyomná meg azonnal 60 százalékkal.