Változatos programokkal, egyebek mellett látványetetésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kézműveskedéssel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert a hétvégén, a Mackófarsang című rendezvényen.

Jelmezt fel!

Azok a 14 éven aluli gyermekek, akik jelmezben érkeznek, vagy elhozzák magukkal a játékmackójukat, jelképes áron, 200 forintért látogathatják meg a városligeti intézményt. Szombaton és vasárnap látványetetések lesznek a barnamedvénél, a jegesmedvénél és az oroszlánfókáknál is.

Közelebbről megismerhetik a medvéket az érdeklődők

A Varázshegyben a medvék különleges világával ismerkedhetnek az érdeklődők, emellett ismeretterjesztő előadásokkal, kézműveskedéssel is várják a családokat. A Barlangteremben többek között a "macipofi" arcfestést, valamint a színező-rajzoló sarok programjait lehet kipróbálni, de itt lehet megtekinteni a WWF Bocs, van egy perced? című kiállítását is.

Bábszínház szórakoztatja majd a kicsiket és nagyokat

Délután 13 órakor kezdődik a Főkapu téren az óriásbábos utcaszínház és felvonulás, továbbá a főbejárat mellett lévő információs pavilontól indul az állomásjáték, amely egész nap várja az érdeklődőket.

A Mackófarsang részletes programja a fővárosi állatkert honlapján (https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2022-01-29-mackofarsang-2022) olvasható.

 

Kép: orszagjaro.net