Az Attraction árnyékszínház kilenc évvel ezelőtti elsöprő győzelme után a magyarok ismét felejthetetlen pillanatokat okoztak a külföldi nézőknek, hiszen a Britain’s Got Talentben az eredeti formáció fiatal úttörői léptek színpadra.

Az eredeti formáció leszármazottjai

Az Attraction Juniors nevet viselő csapat nem véletlenül választotta ezt a nevet, hiszen a vezetőjük Szűcs Martin, aki az eredeti összeállás koordinátorának és frontemberének — Szűcs Zoltánnak — a fia. Az új generációs árnyjátékművészek kilenc évvel elődjeik győzelme után álltak színpadra újabb elismerés megszerzéséért.

Egy nagyon fontos témát boncolgattak előadásukban

Az előadás középpontjába egy fiatalságot erősen érintő problémát állítottak, mégpedig az iskolai bántalmazást és zaklatást. A figyelemfelhívás mellett a megható performansztól a zsűritagoknak leesett az álluk és hihetetlen élményben lehetett részük nem csak nekik, hanem a képernyők előtt ülő közönségnek is.

Ugyanaz a zsűri volt, mint kilenc évvel ezelőtt 

A bírák — Simon Cowell-el az élen — állva tapsolták a tehetséges csapatot. A zsűri egyébként pontosan ugyanazokból a hírességekből — David Walliamsből, Alesha Dixonból, Amanda Holdenből és természetesen Cowell-ből — tevődött össze, mint 2013-ban, így kétségtelenül nosztalgikus lehetett számukra egy újabb, minőségi magyar árnyműsort megcsodálni ennyi év elteltével.

Egy kérdésre válaszolva Szűcs Martin elárulta, hogy meglátása szerint az Attraction tagjai sokkal ügyesebbek és tehetségesebbek voltak náluk, így nekik viszont megadatott az a lehetőség, hogy a legjobbaktól tanulhatták el a mesterséget.