Fokozatosan átalakul, megújul a tanárképzés.

A közelmúltban megszületett jogszabályi változások alapján új alapokra helyezik a tanárképzést a Miskolci Egyetemen is. Az erről szóló sajtótájékoztatón prof. dr. Horváth Zita elmondta, hogy a felsőoktatásról szóló törvény alapján megújul a tanárképzés rendszere. A korábbi vegyes időtartamú képzési idő egységesen 5 évre változik, amit a gyakorlatorientáltság jellemez majd. Ez azt jelenti, hogy már a kurzus első évében is találkoznak a hallgatók diákokkal és a szülőkkel, gyakorlott oktatók segítségével. Az utolsó két szemeszterben pedig egy összefüggő tanéves gyakorlaton kell majd részt venniük. Az új rendszert 2022 szeptemberétől vezetik be, amelynek része lesz a kétszakos, rövid ciklusú tanárképzés is. Így a jelenlegi egyszakos tanárok is tovább képezhetik magukat.