A duális és kooperatív képzéseket fejlesztő program valósult meg uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen.

A több mint négyéves projekt célja volt a diákok lemorzsolódásának csökkentése is

Az SZTE több mint 404 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
Az egyetem célja az volt, hogy a képzési rendszerük gyakorlatorientáltabbá váljon és így a hallgatók könnyebben tudjanak azonosulni a munkaerőpiaci elvárásokkal. A képzésekbe bevont vállalati szakemberek támogatásával a hallgatók sikeresebben tudjanak megfelelni a kihívásoknak.

Hét kar vett részt a projektban

A projektben az egyetem hét kara vett részt. Kidolgozták tíz egyetemi szak duális és harminc kooperatív képzési programját. A mérnöki, a mezőgazdasági, a gazdaságtudomány, valamint a természettudományi és informatikai karon létrejött a duális képzési központ.

42 vállalat és 52 cég fogadja a hallgatókat

A program része volt a tananyagfejlesztés, valamint oktatók és vállalati szakemberek módszertani képzése is. A projekt keretében 42 vállalat kapcsolódott be a duális képzésbe, 53 cég és intézmény pedig a kooperatív képzések során fogadja a hallgatókat vállalati gyakorlatra.

 

Kép: u-szeged.hu