A tornásznő sosem gondolta volna, hogy élete egyik legkülönlegesebb eseményét követően történik meg vele mindez.

Kínos helyzetbe került Simone Biles, négyszeres olimpiai és 19-szeres világbajnok amerikai tornásznő, aki épp hazafelé tartott Washingtonból Texasba, amikor az egyik stewardess színezőfüzetet adott neki, hogy azzal foglalja el magát.
Az olimpiai bajnokot pénteken tüntette ki Joe Biden Washingtonban, amikor ünnepélyes keretek között átadta számára az Elnöki Szabadságérmet, amely az Egyesült Államok legmagasabb, civileknek adható elismerése.
Biles a legfiatalabb személy, aki valaha kiérdemelte ezt a magas kitüntetést, azonban némileg kedvét szeghette az, ami a repülőn történt. Az átadót követően útnak is indult a mindössze 142 centis fiatal nő, amikor hirtelen odalépett hozzá egy stewardess, majd színezőt nyomott a kezébe.
A légiutaskísérő mosolyogva tette hozzá, hogy ezzel majd könnyen le tudja magát foglalni a többórás repülőút során, röviden kisgyermeknek nézte a testmagassága miatt a 25 éves, felnőtt nőt.
Biles alaposan meglepődött, majd köszönettel visszautasította a lehetőséget, mondván, hogy e nélkül is jól érzi magát, majd az életkorát is hangsúlyozta. Később azonban fokozódott a helyzet, amikor mimózakoktéllal kínálták, mert egy másik stewardess előtte megkérdezte, nagykorú-e már.
A tornásznő kissé hihetetlennek tartotta a helyzetet, hogy épp egy ilyen különleges esemény után történik meg vele mindez, végül úgy döntött, inkább csak mosolyog az egészen.