A héten többször is az égre emelhetik a tekintetüket az univerzum fürkészei.

Ha valakit érdekel a csillagászat, a csillagok, az a következő napokban elkényeztetve érezheti magát, ugyanis a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló több programot is szervez.
Augusztus 12-án, csütörtökön az „Egy hét a csillagok alatt” című országos rendezvénysorozat keretében az ország számos pontján tartanak távcsöves bemutatásokat, egyéb csillagászati témájú programokat Magyarország amatőr- és hivatásos csillagászai az érdeklődőknek. Miskolcon – csatlakozva ehhez az eseményhez – este fél 9-kor a Városi Sportcsarnok (Generali Aréna) előtti területen tartanak távcsöves bemutatót a miskolci csillagvizsgáló munkatársai, a Miskolci Amatőrcsillagászok Észlelő Köre Egyesület, valamit a Magyar Csillagászati Egyesület Miskolci Helyi Csoportjának tagjai. Ez a program ingyenes, de csak megfelelő időjárási körülmények (derült ég) esetén kerül megrendezésre.


Egy nappal később, pénteken este 8 órától távcsöves bemutatással egybekötött előadást (az augusztusi Csillagparty-t) tartják meg a Csillagvizsgálóban. Az érdeklődők az „Égi látványosságok: a meteorok” c. előadást hallgathatják meg. Utána az időjárástól függően távcsöves bemutatást tartanak az intézmény munkatársai.
A Csillagvizsgálóra továbbra is vonatkoznak a koronavírus miatti, még érvényben lévő intézkedések. A belépés felnőttek részére csak védettségi igazolvánnyal lehetséges, 14 év alatti gyermekek pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérettel látogathatják az intézmény programjait. A programokon a létszám továbbra is korlátozott, ezért érdemes érdeklődni az aktuális vendégszámról.