Persze csak virtuálisan jutottak el a csillagok közé.

Meg 2018-ban Hollandiából indult hódító útjára a SpaceBuzz-projekt. Ennek keretében a szervezők élményalapú oktatást, mesterséges intelligenciát és a virtuális valóságot hívják segítségül ahhoz, hogy egy interaktív iskolai programban a gyerekek jobban megérthessék a világűrt és a bolygónkat.
A SpaceBuzz VR-rakétája a Hernádnémeti Református Iskolába is megérkezett, és 160 helyi diák tapasztalhatta meg, hogy milyen asztronautaként letekinteni az otthonunkat jelentő, törékeny kék bolygóra, a Földre. Magyarországra egy Erasmus+ program támogatásával érkezett a SpaceBuzz, és a projektben összesen 21 magyar iskola 1500 tanulója vesz részt 70 felkészített pedagógus vezetésével, akik egy 12 küldetésből álló leckesorozaton keresztül készülhettek fel a virtuális űrmisszióra.

A 20 perces élményutazások során a diákok a gyakorlatban, VR-szimulációval is megtapasztalhatják az addig tanultakat, miközben átélhetik az “overview” érzést: életükben először nem a Földről nézve kémlelik az égboltot, hanem az űrből tekintenek vissza a kék bolygóra.
(A fotók a SpaceBuzz Hungary roadshow budapesti állomásán készültek)