Kezdőlap KÉK HÍREK

Hirtelen sávváltás után okozott balesetet

Miskolci Rendőrkapitányság bűntető eljárást folytatott egy 38 éves helyi lakossal szemben, aki miután felismrte vétkességét, rátaposott a gázra és lelépett.

A nő 2021. március 8-án az Andrássy úton haladt autójával, hirtelen a belső forgalmi sávból a külsőbe váltott és egy forgalmi akadály miatt fékezni kezdett. A mögötte haladó autóbusz sofőrje a gyors manőverre már nem tudott reagálni és az autónak ütközött. A nő a balesetet követően megállás, és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

A rendőrök adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, majd 2020. április 21-én már gyanúsítottként hallgatták ki.

A 38 éves cserbenhagyónak felelnie kell az ügyészségen tetteiért.