Különleges albínó, vagyis hófehér tollazatú és piros íriszű fiókákat nevelő füsti fecske párra lett figyelmes nemrégiben Zámbó Gábor.

A jánoshalmai Déli ASzC Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese az iskolához tartozó tanüzem sertésóljainak egyikében talált rájul – írja a Kiskunsági Nemzeti Park weboldalán Kalocsa Béla és Tamás Ádám. 

Cikkükből kiderül, hogy ezeknek a fecskéknek a tollazatából hiányzik a melanin nevű festékanyag, ezért nem fedezhetőek fel tollaikon a sötét színek. A pigmenthiány ebben az esetben pedig már a bőrben és a szemekben is jelentkezik.

Megtudtuk, hogy a helyszínt madártani szakemberek is felkeresték és a fészekben található öt tollasodó fiókát, amelyek közül csupán kettő bizonyult albínónak, meggyűrűzték. Közben a szülőmadarakat is megfigyelték, de a pár mindkét tagja a fajra jellemző színű tollazattal rendelkezik.

A fecskecsalád még abban is különleges, hogy a fészket a disznóól mennyezetéről lelógó lámpára építették. Az iskola tanüzemének madárbarát vezetői továbbra is figyelemmel kísérik az albínó fiókákat nevelő pár életét. Elmondásuk szerint már tavaly is fészkelt itt egy olyan füsti fecske pár, amelynek egyik tagja volt fehér.