A főzés és a kínai írás, valamint a festészet volt a favorit, a Kung-Fu pedig látványos élményt nyújtott.

A Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének ötnapos kínai táborában közel húsz középiskolás és néhány egyetemista ismerkedett a kínai kultúrával. A résztvevők kínai és magyar tanárok segítségével a kínai beszélt és írott nyelvvel, az írásművészet alapjaival, a gasztronómiával, a pingponggal és a Kung Fu-val, az ének-zenével, valamint a kínai tánccal ismerkedtek.

Első alkalommal rendezték meg a tábort és dr. Kuttor Dániel, a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének igazgatója úgy vélte, hogy a fiatalok lelkesek és aktívak voltak, így csupa pozitív élménnyel és érzéssel zárták a hetet.

A főzés és a kínai írás, festészet volt a favorit. De valamennyi tevékenység felkeltette az érdeklődést és bevonta a diákságot. A Kung-Fu pedig nagyon látványos volt. A Konfuciusz Intézet egyébként mindig kiemelt figyelmet szentel a középiskoláknak és a diákjaiknak. Örömmel támogatjuk az iskolákat, segítjük a kínai nyelv és kultúra elsajátítását, hogy egy másik kultúrával is meg tudnak ismerkedni és ezáltal többet láthatnak-tapasztalhatnak a világból” – tudtuk meg az intézet igazgatójától.